Deák téri evangélikus templom, Budapest

Deák téri evangélikus templom, Budapest

Tervező:
Helye:
1052 Budapest, Deák tér 4.
Építés éve:
1808
Fényképek:
Fogel László, Divald Károly, Soós Lajos, Szigetváry Zsolt

 

Pollack első ismert, jelentős megbízása a Deák téri evangélikus templom volt. A templom tervezését Krausz János kezdte el 1797-ben, Késmárkról. A fiatal Pollack sikertelenül próbálkozott a céhbe való felvétellel, a céhes törvények szerint csak Krausz társaként dolgozhatott. A Krausz-féle terv korinthuszi oszlopokkal díszített és középtornyos homlokzatú volt. A fennmaradt rajzok alapján az épület stílusa inkább oszlopokkal gazdagított provinciális barokknak tűnik s nem korszerűnek.
A hozzáillő feladatokat kereső Pollack körülményei jelentős változását jelentette Krausz halála. Az özvegy jogán folytatta ugyan a munkálatokat, de az ambiciózus fiatalembert ez nem elégítette ki s csakhamar saját nevén vált mesterré. Az elkezdett templomtervet jelentősen módosította. A változtatások során eltűntek az íves formák, de megmaradt az egységes belső térre való törekvés. Pollack munkájában nem a barokk és klasszicizmus ellentmondása látszik, hanem a részletek és az egész közötti összhang.
A templom bár első jelentős terve, de talán ezért is fontos mérföldkő volt életében. Törekedett az alaprajz és a tömeg egyszerűsítésére. Láthatóan a tégla és a hasáb volt az alkotás alapja. A megszokott tengelyesség érzékeltetése a háttérbe szorult. A dinamikus belsővel szemben az áttekinthetőség, a világos értelmezhetőség volt a fontos.
Az épület előtti portikusz az egész főhomlokzatot próbálta takarni. Nem homlokzati elemként jelent meg, hanem, mint maga a homlokzat. Az eredeti tervben szereplő négy toszkán oszlop a stílustiszta megoldást részesítette előnyben. A többi homlokzatot csupán falsávok tagolták. A nyílások fegyelmezett sorolása inkább léptéket adott az épületnek, mintsem tagolta azt.A Deák téri evangélikus templom Budapest legrégebbi és legismertebb evangélikus temploma, torony nélküli klasszicista stílusú teremtemplom a budapesti Deák Ferenc téren. A legnagyobb budapesti protestáns templom. A csatlakozó épületekkel együtt alkotott tömbben sok más evangélikus intézmény is működik (evangélikus gimnázium, lelkészi hivatal, lelkészlakások, könyvesbolt, múzeum, óvoda) ezért a területet gyakran Insula Lutherana-nak ("evangélikus sziget"-nek) nevezik.
A templom homlokzatát négy dór falpillér díszíti, fölöttük triglifdíszes és metopés főpárkány tart sima, háromszögű oromzatot. Az épületet hatalmas, domború bádog tetőszerkezet fedi. A templombelső egyterű, téglalap alaprajzú csarnok, kettős karzattal. Az oltár Pollack Mihály műve, Raffaello Transzfigurációjának (Krisztus Tábor hegyi színeváltozása) művészi átköltése díszíti Lochbichler Ferenctől. A szószéket és a vörösmárvány keresztelőmedencét Dunaiszky Lőrinc készítette.
A templom Pollack Mihály tervei alapján épült 1799-1808-ban. 1809 júliusától 1811 tavaszáig katonai ruharaktár volt. 1811-ben szentelték fel. Kettős karzata 1820-ban készült. Az 1838. márciusi pesti árvíz alkalmával sokaknak szolgált menedékül. A homlokzaton levő márványtábla szerint Kossuth Lajos itt kereszteltette meg fiait, Ferencet és Lajos Tivadart. Az udvar felőli falon két bronz dombormű Luther Márton 500. és Johann Sebastian Bach 300. születési évfordulójára emlékeztet. A Hentzi-féle ágyúzáskor megrongálódott. Mai, dór falpillérekkel tagolt, timpanonnal lezárt, nemes vonalú főhomlokzatát 1856-ban Hild József építette. 1867-től Benkó Károly[forrás?] irányította a templommal kapcsolatos építkezési feladatok megoldását. A klasszicista tornyocskát 1875-ben statikai okból el kellett távolítani, s ugyanekkor a templom dongamennyezetét megtört síkú kazettamennyezetre cserélték. A második világháborúban és a 2-es metróvonal építésekor is károkat szenvedett. A torony és harang nélküli templom az ezredfordulón egy kis (számítógéppel vezérelt) harangsort kapott, ami naponta többször harangjátékot szólaltat meg. A legutóbbi külső felújításra 2003-ban került sor.
Az 1838. márciusi pesti árvíz alkalmával sokaknak szolgált menedékül. A homlokzaton levő márványtábla szerint Kossuth Lajos itt kereszteltette meg fiait, Ferencet és Lajos Tivadart. Az udvar felőli falon két bronz dombormű Luther Márton 500. és Johann Sebastian Bach 300. születési évfordulójára emlékeztet.
A templom ma is a Deák téri evangélikus gyülekezet életének központja, minden vasárnap és ünnepnapon több időpontban is van gyülekezeti istentisztelet a templomban. A templom számos jelentős esemény színhelye volt. Többek között a Bányai és a Déli Evangélikus Egyházkerület több püspökét és egyházkerületi felügyelőjét is itt iktatták be hivatalába. A Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke egyszersmind a Deák téri gyülekezet lelkésze is. Az evangélikusok az ország templomának tekintik, a Magyarországi Evangélikus Egyház sok központi eseménye is itt zajlik le. Itt kerül megrendezésre 1990 óta minden év júniusában a Budapesti Bach-hét.